You are here: Home » Egyéb » Önkormányzatok a nemek közti nagyobb esélyegyenlőségért

Önkormányzatok a nemek közti nagyobb esélyegyenlőségért

HU01-0012-PIERO-A1-2017

“Alsómocsolád és Berhida: Önkormányzatok a nemek közti nagyobb esélyegyenlőségért – MANORKA 2- tanulmányút”

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége női polgármesterek tagjai 2003-ban alapították meg a TÖOSZ-on belül a Polgármesternői Tagozatot. Nemzetközi színtéren is már sok éve dolgoznak együtt a választott női képviselők a nagyobb egyenlőség érdekében. A TÖOSZ korábbi projektjében (MANORKA) már kézzel fogható, konkrét helyi eredmények születtek, melyek az esélyegyenlőség támogatását szolgálták Abasár, Bük, Szentendre, Hidegkút és Etyek településeken. A MANORKA projekt folytatásaként született meg a tanulmányút ötlete a nemek közötti esélyegyenlőség témájában.

A kezdeményezés átfogó célkitűzései: a norvég és magyar önkormányzatok, vezetőik, szakértőik és dolgozóik együttműködésének erősítése a két országos önkormányzati szövetség, a KS és a TÖOSZ, meglévő partnerségének és kapacitás-építési programjainak folytatásán keresztül. A bilaterális együttműködés során a projektben résztvevő partnerek megosztották tudásukat, tapasztalataikat, jó gyakorlataikat a nők és férfiak esélyegyenlőségének témájában.

A projekt keretében Alsómocsolád, Tab, Szorgalmatos, Etyek és Berhida választott képviselői és tisztségviselői tanulmányútra mentek Norvégiába, Bergenbe, hogy ott a nemek közötti esélyegyenlőség, a munka és magánélet egyensúlya témáját tanulmányozzák, megismerkedjenek a norvég jólléti rendszer sajátosságaival, az e témában releváns helyi és országos szabályozásokkal és a különféle jó gyakorlatokkal.

A tanulmányútról szóló beszámoló az alábbi linken olvasható:

Tanulmányút_Bergen_Beszámoló-2018_március_7_10

 

A tanulmányút tapasztalatai és tanulságai 2018. április 4-én kerültek ismertetésre egy budapesti workshop keretében, a tanultak pedig egy-egy települési szintű koncepcióba kerültek beépítésre.

A sajtótájékoztatóval összekötött workshop feljegyzése az alábbi linken olvasható:

FELJEGYZÉS – Sajtótájékoztatóval összekötött workshop

 

Szintén a projekt keretében valósult meg Alsómocsoládon az Esélyegyenlőségi workshop 2018. április 18-án, melyen részt vettek az Észak-hegyháti Mikrotérség településvezetői, döntéshozói, döntés előkészítői, oktatási-szociális-egészségügyi szakemberei, valamint HEP referensek.

Az Esélyegyenlőségi workshop emlékeztetője az alábbi linken olvasható:

Emlékeztető – Esélyegyenlőségi workshop

Leave a Reply

WP-Backgrounds Lite by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann 1010 Wien