You are here: Home » Norvég pályázat: Alapítvány Alsómocsoládért

Norvég pályázat: Alapítvány Alsómocsoládért

Alapítványunk az egységes, egyenlő esélyeket biztosító magyar társadalom kialakulása érdekében kulturális, gazdaságfejlesztő-, társadalomfejlesztő, ifjúságsegítő, esélyegyenlőségi, egészség- és környezettudatos, oktató és ismeretterjesztő programokkal igyekszik felzárkóztatni a Baranyai Hegyhát, elsősorban Alsómocsolád község lakosságát.

Az Alapítvány céljai:

  • biztosítani Alsómocsolád fejlődését, elősegíteni a benne élő emberek testi, lelki, szellemi, kulturális és szociális igényeinek kielégítését,
  • támogatni minden olyan kezdeményezést, tanulmánytervezetet, szakdolgozatot, amely a település összkomfortúságát célozza meg,
  • a munkanélküliek elhelyezkedésének elősegítése, lehetőségek szerint munkahelyteremtés a községben,
  • segíteni minden olyan tevékenységet, mely a település jobb ellátását célozza meg,
  • elősegíteni az idegenforgalom megszervezését a falusi turizmus területén,
  • biztosítani a lehetőséget a hagyományok megőrzésére, a múlt feltárására, a kultúra ápolására,
  • pályakezdők és fiatal házasok támogatása,
  • az ifjúsági kezdeményezések támogatása, ifjúságsegítés és ifjúságvédelem,
  • a munkanélküliek és a nyugdíjasok szociális terheinek csökkentése,
  •  az infrastruktúra fejlesztése,
  • a környezetvédelmi szempontok szem előtt tartása, támogatása,
  • a felnőttoktatás támogatása, ösztöndíjak biztosítása.

Céljai elérése érdekében az Alapítvány Alsómocsoládért feladata:

  •  vidék- és településfejlesztési folyamatokba való bekapcsolódás, vidék- és településfejlesztési programok kezdeményezése és menedzselése, különös tekintettel a turisztika területére,
  • munkaerőpiaci programok kezdeményezése és menedzselése,
  •  ifjúsági programok kezdeményezése és menedzselése,
  • környezettudatos szemléletet népszerűsítő, környezetvédelmi, természeti és épített környezetünk megóvását elősegítő programok kezdeményezése és menedzselése,
  •  kultúraközvetítő programok kezdeményezése és menedzselése,
  • közösségfejlesztő programok kezdeményezése és menedzselése,
  • esélyegyenlőségi programok kezdeményezése és menedzselése,
  • az érintett témákban információk terjesztése, a szervezet PR tevékenységének, médiamegjelenésének biztosítása,
  • nemzetközi kapcsolatok kialakítása,
  • felnőttképzései tevékenység folytatása, iskolarendszeren kívüli képzés biztosítása, felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatások biztosítása,
  •  egyéb oktatási tevékenység.

Alapítványunk az alsómocsoládi Integrált Közösségi és Szolgáltató Térben rendszeres információs és tanácsadó szolgálatot működtet. Szolgáltatásaink elsődleges célcsoportja Alsómocsolád község lakossága. A szolgáltatások alacsony küszöbűek, nyitottak, bárki számára elérhetőek korra, nemre, lakóhelyre való tekintet nélkül. Szolgáltatásaink a közhasznú információk – ösztöndíjak, pályázatok, munkavállalás, önkéntes munka, továbbtanulás, albérlet, szórakozási lehetőségek – gyűjtése és a célcsoporthoz juttatása, pályázatfigyelés, pályázatíráshoz való segítségnyújtás, projektmenedzsment, tanácsadás (gazdasági, jogi, pályaorientációs, karriertervezési, stb.), valamint a közösségszervezés. Másodlagos célcsoportunk a Baranyai Hegyhát civil szervezeteiből áll, számukra térségi civil forrásközpontként nyújtunk pályázati, jogi, gazdasági, működési tanácsadást, továbbá rendszeresen szervezünk a munkájukat segítő témákban képzéseket.

Részt veszünk a térségi tervezési folyamatokban, a programok megvalósításában, különös tekintettel a kultúraközvetítés, a környezetvédelem, a vidék- és településfejlesztés, a munkaerőpiac, az oktatás- és közösségfejlesztés területeire. Közösségfejlesztő tevékenységünk során együttműködünk helyi, megyei szervezetekkel. Rendszeresen szervezünk közös programokat a pécsi Zöld-Híd Alapítvánnyal, a Nevelők Háza Egyesülettel, a Tett-Hely Hálózat végpontjaival, valamint a Baranya Ifjúságáért Nonprofit Kft.- vel esélyegyenlőség, képzés, környezetvédelem és önkéntesség témaköreiben. Rendszeresek az Alapítvány szervezésében megtartott kulturális események, könyvklubok, író-olvasó találkozók, fotóklubok, játszóházak, valamint a kompetenciafejlesztő, motivációs tréningek, a hátrányos helyzetű családban élő anyákat célzó „Hétköznapi praktikák”, a férfiakat célzó „Udvaros műhely” foglalkozások, és az egészséges és környezettudatos magatartást népszerűsítő, azokat az életmódba építő öko- és “Ez csak természetes” klubfoglalkozások. Minden évben közreműködik szervezetünk a Gyermeknap, Fürdőnap, Nyárzáró rendezvény, Adventi Vásár, Falukarácsony megszervezésében. Hisszük, hogy alapítványunk hittel teli, társadalmi szerepvállalásra épülő munkája, élhetőbbé varázsolja Alsómocsolád községet és a Baranyai Hegyhátot.

Elérhetőségek:
Cím: 7345 Alsómocsolád, Rákóczi út 21.
Tel./fax: 72/451-749
E-mail: telehaz.alsomocsolad@t-online.hu

634 total views, 1 views today

Comments are closed.

WP-Backgrounds Lite by InoPlugs Web Design and Juwelier Schönmann 1010 Wien