Lukácsházi küldöttség Alsómocsoládon

Feltöltve: 2015-02-05

2015. január 30-án a Lukácsházi Közös Önkormányzati Hivatal küldöttsége (polgármesterek, képviselők, intézményvezetők) látogattak el településünkre, hogy megismerjék Alsómocsolád természeti és tájértékeit, gazdaságfejlesztési programját, pályázatait, együttműködéseit, valamint a falu kapcsolatát a térségben található többi településsel.

A 25 fős küldöttséget Dicső László polgármester és Taller Marietta ifjúsági polgármester fogadta, akik egész napos programmal várták a vendégeket. A település virtuális bemutatása, történelmének, demográfiai és földrajzi jellegzetességeinek, intézményrendszerének részletezése Taller Marietta feladata volt, aki nemcsak az általános tudnivalókat, hanem saját tapasztalatait is megosztotta a küldöttség tagjaival.

Ebéd után Dicső László polgármester ismertette hitvallását és az egész települést átható és mozgató szemléletet. Kiemelte, hogy nagyon fontos az odafordulás és az egymásra figyelés, a minél nagyobb önállóság, a nyitottság, valamint az innováció iránti vágy. A munka során mindig az ember áll a középpontban, hiszen ő az, akinek, és akiért dolgozunk. A polgármester úr által ismertetett LEADER pályázatok is ezt a szemléletet tükrözték, ahogy a helyi gazdaságfejlesztési program különböző elemei, amelyek a településen élők anyagi helyzetének javulását, életminőségének változását hivatottak elérni. A prezentációk alatt és után lehetősége nyílt a vendégeknek megfogalmazni a felmerült kérdéseiket.

A virtuális bemutatások után a küldöttség tagjai falubejáráson vettek részt, ahol megtekintették az Őszi Fény Idősek Otthonát, a Vendégházat és Konferencia Központot, a Piacteret, az Interaktív Tárházat, a faluközpontot, valamint a .IT(T) Ifjúsági Információs és Tanácsadó Pontot.

 

 

 

 

 

 

 

 



Legfrissebb híreink