Alsómocsolád Klímasztár!

Feltöltve: 2015-06-03

Idén harmadik alkalommal hirdette meg a KlímaSztár – Helyi válaszok a klímaváltozásra felhívását a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség (Győr). A szövetség célja a helyi szintű alkalmazkodás elősegítése és az éghajlatváltozás mérséklése, megelőzése. A KlímaSztár a „2015 a Fejlesztés Európai Événekˇ” jelmondata köré épült, mely így hangzik: A mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk. A pályázatra 12 település nevezett, melyet 3 fős zsűri bírált el. A pályaművek közül négy település kapott díjat: Alsómocsolád, Budapest XII. kerület – Hegyvidék, Rákosliget és Répceszemere. Az értékelésnél külön kiemelték Alsómocsoládot, mely a lakosságszámra vetítve a legkiemelkedőbb programot mutatta be, de a megújuló energetikai beruházások, valamint a helyi gazdaság fejlesztése is fontos szempont volt a bírálatnál. A díjátadóra az Európai Fenntarthatósági Hét keretében 2015. június 2-án került sor, a helyszínt pedig a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet díszterme szolgáltatta. A rendezvényt összekötötték a Klímabarát Települések Szövetsége „Klímatudatos települések a gyakorlatban” előadássorozatával, melyet követően került sor a díjátadóra és a nyertes települések bemutatkozására. A díj egy uszadék fából és bontott üvegből készült, újrahasznosított mű, melyet Sándor József Péter – „Alkotász” készített, emellett pedig a díjazottak és az indulók is kaptak egy-egy oklevelet vagy emléklapot a benyújtott pályázatukért.

 

 

 



Legfrissebb híreink