Kemény Bertalan Díj Átadó Ünnepség 2016.

Feltöltve: 2016-03-05

Március 4-én-immár nyolcadik alkalommal-településünk adott otthont Kemény Bertalan emlékére alapított Falufejlesztési Díj átadó ünnepségének.

Dicső László polgármester és a Falufejlesztési Társaság elnöke, Fáy Dániel köszöntője után Miklóssy Endre író, dr. Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, Csomós József püspök, valamint Szabó Gellért falufejlesztő osztotta meg gondolatait “A falu,ahogy én látom” című előadásukban.

A díj alapításának célja, hogy erkölcsi elismerése legyen mindazon természetes személyeknek, országhatáron belül, illetve a Kárpát medence területén, akik falugondnoki feladatukat legalább 5 éve, kiemelkedő színvonalon végzik, valamint a vidék és falufejlesztés elkötelezettjeként a vidék és falufejlesztés tekintetében, szűkebb környezetükben, vagy országos szinten is kiemelkedőt hoztak létre.

Az idei díjazottak:
BARANYAI MIKLÓSNÉ, Bakonyszentiván falugondnoka
FARKAS MÁRTA, ceglédi tanyagondnok
DR. FINTA ISTVÁN, falufejlesztő
SZABÓ GELLÉRT, falufejlesztő

A díjbizottság 2016. január 21-én egyhangú szavazással megalapította a Kemény Bertalan Emléklapot olyan felterjesztett személyek méltó elismerésére, akik minimum 20 éve látják el falu és tanyagondnoki szolgálatukat.

Kemény Bertalan Emléklapban részesültek:
BAKÓ JÁNOS, Irota falugondnoka
BICZÓ ERVIN, Szőce falugondnoka
KOVÁCS MIKLÓS, Dénesfa falugondnoka
RACZKA MÁRTON, Debercsény falugondnoka
RÁKOS JÁNOSNÉ, Kálócfa falugondnoka
TALLER JÓZSEF, Alsómocsolád falugondnoka

Nagy örömünkre településünk falugondnoka, Taller József is elismerésben részesült, hiszen hosszú ideje, több mint 20 éve dolgozik azért, hogy a településen élők életminősége javuljon. Az Alsómocsoládon élőkért végzett önzetlen és fáradhatatlan szolgálatát a Falufejlesztési Társaság Kemény Bertalan Emléklappal ismerte el.

A délután folyamán Nagy Júlia, a Budapest Környéki Népfőiskolai Szövetség elnökének moderálásával kerekasztal beszélgetés zajlott “A falun és tanyán élők életminősége” témakörében, melynek résztvevői a díjazottak, valamint külső szakértők voltak.

 

A rendezvényen készült képek megtekinthetők a település facebook oldalán.



Legfrissebb híreink