Új esély a munkaszerzésre érettségivel, második szakmával, esély a munkáltatóknak a minőségi munkaerő létszámának növeléséhez

Feltöltve: 2016-03-23

Ehhez kínál segítséget a Dr. Ámbédkar Iskola felnőttképzési programja.

A szeptemberben induló érettségit adó esti képzésre azok jelentkezhetnek, akik elmúltak 16 évesek, elvégezték az általános iskolát, és vállalják a heti 3 napos délutáni oktatást. A tanulmányi idő 2 évre csökken annak, aki rendelkezik iskolarendszerű oktatás keretében megszerzett szakmunkás bizonyítvánnyal, illetve befejezett középiskolai 10. évfolyammal.

A helyi munkaerő-piaci igényekre támaszkodva két szakképzés is indul szeptemberben. Szociális gondozó és ápoló, illetve ipari gépész lehet az, aki elvégzi az államilag elismert OKJ-s képzést.  Mindkét szakképzés 2 éves, esti munkarendű, heti 3 napos oktatással, melyből egy nap délután a szakmai elmélet oktatása, két nap a gyakorlat külső cégeknél. A gyakorlat időszakára tanulószerződés és bérezés jár, s közben a tanuló munkahelyi körülmények között tanulhatja a kerettantervben meghatározott szakmai gyakorlati fogásokat. A gyakorlati képzőhely akár a saját munkahely is lehet!

A szakképzésekre 2016. április 30-ig azok jelentkezését várjuk, akik betöltötték 16. életévüket, és maximum egy, nappali rendszerű oktatás keretében szerzett szakmájuk van, vagy elvégezték a középiskola 10. évfolyamát.

Jelentkezni lehet érettségivel, vagy akár diplomával rendelkezőknek is, korhatártól függetlenül.

Minden képzés tandíjmentes!

Jelentkezés:

– személyesen a Könyvtárban, nyitvatartási időben, vagy a Dr. Ámbédkar Iskolában (7342 Mágocs, Szabadság u. 7.), hétfőn és csütörtökön délután 1600 és 1900 között,

– telefonon a +36-30/755-0994 telefonszámon,

– valamint az ambedkar@magocs.hu  e-mail címen.

Az osztályokat megfelelő létszámú jelentkező esetén tudjuk indítani.

Milyen előnyökkel jár a munkáltatónak, ha dolgozója szakképzettséget szerez?

  • a munka elvégzéséhez képzettebb munkaerőt kap: betanított munkásból szakmunkás lesz
  • legalizálhatja a munka ellátásához szükséges végzettséget

Milyen előnyökkel jár a munkáltatónak, ha tanulókat fogad?

  • tanulónként normatívát igényelhet
  • kinevelheti leendő dolgozóját
  • tanulószerződést saját munkavállalóval is köthet:

A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 2015. június 12-től hatályos módosítása nemcsak új alapokra helyezte a szakmatanulás állami támogatását, hanem igen jelentősen bővíti a saját munkavállalók szakképzését is és jelentősen ösztönzi a vállalkozásokat, hogy gyakorlati képzés megszervezésével teljesítsék a szakképzési hozzájárulási kötelezettségüket. A szakképzési hozzájárulásról szóló szabályok a tanulószerződés keretében szervezett gyakorlati képzéssel történő kötelezettségteljesítést ösztönzik, a jelentős normatíva elszámolási lehetőség felnőttoktatásban történő bevezetésével bővült a saját munkavállalók képzésének támogatási rendszere, mely a következő előnyöket is jelentheti:

  • a felnőttoktatásban az elméleti oktatás ingyenes, így a munkáltatónak dolgozója elméleti képzéséért nem kell fizetnie, ellentétben a felnőttképzéssel,
  • a gyakorlati képzés megszervezhető a hozzájárulásra kötelezett munkáltatónál is – amennyiben a munkáltató biztosítja a gyakorlati képzés megfelelő feltételeit – így a munkáltató tanulószerződéssel gyakorlati képzési (alap- és kiegészítő) normatívát vehet igénybe – esti oktatás esetén az alapcsökkentő tétel 60%-át – melynek elszámolásával akár visszaigénylésre is jogosulttá válhat,
  • a saját munkavállalóval megkötött tanulószerződés keretében a munkavállaló – a tanulónak járó kötelező juttatás miatt – a képzés idejére ”SZJA mentes havi fizetésemelést” realizálhat.

A szakképzési hozzájárulási kedvezmények (kvázi támogatások) igénybevételének a képzés eredményessége szempontjából kockázata nincs, mivel ha a munkavállaló a képzési idő befejeztével nem szerez OKJ-s végzettséget a ”támogatást” nem kell visszafizetni.

Tisztelt partnerünk! Kérjük, ha cégénél, szervezeténél, vagy akár a közvetlen családjában, környezetében tud olyan személyről, akit érdekelhet a beiskolázás, jelezze felénk április 20-ig! (Osztályt csak megfelelő számú jelentkezés esetén tudunk indítani.)



Legfrissebb híreink