Elkészült a mocsoládi kőleves

Feltöltve: 2016-06-17

2016. június 13-án, hétfőn a Kapucinus Söröző mögötti árnyas ligetben az érdeklődő Alsómocsoládiakkal közösen, Pandurné Deák Ágnes irányításával elő- és elkészítettük a népmesékből ismert kőlevest. A mesébe illő hangulatot a cseperésző eső sem tudta elrontani, sőt, a közös múltidézés, és mesemondás hatására még a nap is kisütött délutánra.

A palacsintaevő versenyre négy bátor jelentkező nevezett, akik közül az első helyen hármas holtverseny alakult ki. Gratulálunk a 3 perc alatt 7 lekváros palacsintát elfogyasztó Dicső Lászlónak, Kása Zoltánnak és Kmettyné Győri Szilviának, valamint a 3 elfogyasztott palacsintával második helyen végzett Császár Leventének!

Velünk töltötte a délutánt Boldizsár Ildikó mesekutató is, aki maga is hozott egy megható és igen tanulságos történetet az ókori görög mitológiából.

Köszönjük minden résztvevőnek, hogy velünk együtt töltötték délutánjukat, köszönjük a kőleveshez érkezett alapanyag-adományokat, Pandurné Deák Ágnesnek a finom eledelt, az idősektől és Ildikótól hallott meséket, és a vidám hangulatot.

További képek a település facebook oldalán:

https://www.facebook.com/alsomocsolad/photos/?tab=album&album_id=1038389302882615

 



Legfrissebb híreink