Zetelaki Ezüstfenyő Néptánccsoport bemutatója
Feltöltve: 2016-08-15
A zetelaki Ezüstfenyő Néptánccsoport Erdély szívéből érkezik minden évben Magyarországra. Az idei turné során hozzánk Alsómocsoládra is ellátogattak.
Az Ezüstfenyő Néptánccsoport 2002-ben alakult Kovács Imre vezetésével, Zetelkán. A székely nagyközség Erdély szívében, a Hargita hegyvonulata nyugati lejtői és a Nagy Küküllő folyó találkozásánál fekszik. Lakói mind magyar ajkú székelyek, lélekszámuk meghaladja a 6000 főt.
A táncosok nagy részét a helyi iskola tanulói teszik ki. Jelenleg a csoportnak több mint 70 aktív tagja van, beleszámítva a kis- és középiskolás diákokat, akik a 16 év körüli idősebb táncosok egészítenek ki.
A tánccsoport repertoárjában szerepel Kisküküllő-menti leánykörtánc, sűrű és ritka pontozó, ugyanakkor műsorukban megtalálhatóak az udvarszéki, moldvai, marosszéki, szatmári, illetve mezőségi táncrendek is.
A táncelőadásukat színesítik székely népdalokkal, valamint versekkel.
Minden évben szerveznek egy tíz napos turnét az Anyaországba, hogy Magyarország számos településén is megismertessék a székely népviseletet, táncrendeket ezáltal nemcsak ápolják és őrzik hagyományainkat, hanem meg is élik azokat.
“A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.” – Sebő Ferenc
További képek: a település facebook oldalán