Településtörténeti gyűjtő- és kutatóprogram indul Alsómocsoládért
Feltöltve: 2017-05-02
Az április 22-i, Elszármazottak Napján DICSŐ László polgármester hivatalosan bejelentette, hogy az önkormányzat nevében együttműködési megállapodást írt alá a pécsi székhelyű, de megyei feladatokat ellátó Csorba Győző Könyvtár (www.csgyk.hu) igazgatójával, MISZLER Tamással.
A közös célkitűzés országosan egyedülálló mintaprogramként, teljes településtörténeti kutatás elindítása Alsómocsoládon. A megyei könyvtár részéről PAP Dávid Zoltán, a Helytörténeti Gyűjtemény osztályvezetője, míg helyben BALOGH Anikó IKSZT vezető, az Alapítvány Alsómocsoládért szervezet kuratóriumi elnöke lett a koordináció felelőse.
A várhatóan legalább 1,5 – 2 évig tartó program több részre tagolódik.
I. szakasz – A közös munkaterv egyeztetésének elsőkénti eredménye lesz egy FELHÍVÁS összeállítása. Ezt nem csupán a helyiek, hanem minden regisztrált, a település volt lakója, vagy csak idekötődő személye szórólapon és/vagy levélben megkapja. Ebben arra kérnek meg mindenkit, hogy a tulajdonukban lévő és közéleti tartalommal is rendelkező régi fotót, tablót, térképet, képeslapot, plakátot, szórólapot vagy mozgóképet (majd több meghatározott időben és helyen) CSAK MÁSOLÁS céljára bocsássa rendelkezésre. A feldolgozásban a Csorba Győző Könyvtár (Pécs) részéről a III. Kulturális Közfoglalkoztatási Program több közfoglalkoztatottja is részt vesz.
II. szakasz – Közigazgatás. A település volt és jelenlegi intézményeinek, civil szervezeteinek, egyházi okiratainak az összegyűjtése. Ezt a közgyűjteményi intézményekre vonatkozó, szakmai szempontok szerinti kutatása és összegzése követi.
III. szakasz – A lakosságtól másolásra kölcsön kapott és a feltárt intézményi archívumok immár digitalizált dokumentumainak a tematikus közzététele a település és a Csorba Győző Könyvtár (Pécs) honlapján. A programot az eredmények bemutatása zárja, a tervek szerint Alsómocsoládon, nyilvános konferencián.
Kérjük, hogy a későbbiekben is figyeljék a témával kapcsolatos tájékoztatást, köztük a program elindulásáról szóló film-összeállítást a település honlapján!
Pap Dávid Zoltán CsGyK HGy Alsómocsolád 2017.04.22.
Pap Dávid Zoltán CsGyK HGy Alsómocsolád 2017.04.22.
Dicső László polgármester Alsómocsolád 2017.04.22.
Balogh Anikó Alsómocsolád 2017.04.22.