80 éves lett Dr. Pesti János
Feltöltve: 2018-02-21
Településünk szülötte, Dr. Pesti János idén töltötte be 80. életévét!
Az aktivitásáról, elhivatottságáról, a szülőföld szeretetéről ismert nyelvész tanár életútja, méltán tölt el minket, alsómocsoládiakat, büszkeséggel! Életéről és munkásságáról talán az alább közzétett önvallomása nyújtja a leghitelesebb képet!
Mindig szeretettel és megbecsüléssel gondolunk rád! Mocsolád visszavár, hazavár Pesti Jani!
Szülőföldem: a Hegyhát, – szülőfalum: Alsómocsolád
Alsómocsoládon születtem 1938. február 16-án. Itt töltöttem gyermekkoromat 1952-ig; majd középiskolai és főiskolai tanulmányaim idején (1952–1959) már csak szünidőre tértem haza a szülői házba. Déd- és nagyszüleim anyai ágon „ős-mocsoládiak”, ám az apai ősök a benősülések során messzebb vidékekről – Kékesdről, Kárászról – érkeztek Mocsoládra. Anyai ágon részben a közeli Csikóstöttös és Ág (régen: Nagyág) községből származó családokkal is kapcsolatban voltunk az 1900-as évek elején.
Édesapám, Pesti Kálmán (1909–1991) bognár mester ügyes kezű, sokoldalú, példás szorgalmú és munkaerkölcsű iparos volt. Csak kiváló minőségű munka kerülhetett ki a keze alól. Nagyon tudott haragudni a kontárokra. Szorgalma, precízsége, nyíltsága, őszintesége örök minta lett számomra. Egy ideig folytatni szerettem volna az Ő iparát, de erről engem lebeszélt, mondván: „Fiam , itt bognárokra hamarosan nem lesz szükség. Keressed máshol, más formában a boldogulásodat!”
Édesanyám, Pesti Kálmánné Dicső Ilona (1921–1997) fiatalon ment férjhez. 17 éves volt, amikor én 1938-ban megszülettem. Dalos kedvű, vidám asszony volt. Égett a kezében a munka. Mindenhez értett: szépen kézimunkázott, kertet művelt, állatokat tartott, nagy-nagy szeretettel gondoskodott gyermekeiről: húgomról, Pesti Marikáról és rólam. Kapcsolatteremtő készsége jobb volt, mint édesapámé. Mindenki becsülte. Nem volt soha haragosa.
Húgom, Makai Lászlóné Pesti Mária (1942–2011) Dombóváron járt gimnáziumban, majd Pécsett magyar-orosz- történelem szakos tanári diplomát szerzett a Pécsi Tanárképző Főiskolán. Diplomamunkáját édesapánk bognár mesterségének szakszókincséről írta. Ez a szép munkája az AKHA I. kötetében jelent meg Alsómocsoládon. Húgom először a bükkösdi Nevelő Intézetben kapott állást, majd a bakócai Nevelő Intézetben volt nevelő tanár. Innen ment nyugdíjba.
1952–1956 között voltam diák a Pécsi Tanítóképző Intézetben, majd 1959-ben magyar-történelem szakos általános iskolai tanár diplomát szereztem a Szegedi Pedagógiai Főiskolán. Ebben az intézményben értem el első kis tudományos sikeremet: az Alsómocsolád földrajzi nevei című pályamunkámmal kiemelt I. díjat nyertem az önkéntes nyelvjárási és néprajzi gyűjtők országos pályázatán az egyetemi és főiskolai hallgatók csoportjában. 1959 őszén Pécsett kaptam tanári állást. Négy évig tanítottam a Szigeti Úti Általános Iskolában, majd 1963-ban a Pécsi Tanárképző Főiskola Magyar Nyelvi Tanszékére kerültem főállású oktatói státusba. Időközben (1966-ban) magyar-történelem szakos középiskolai tanár diplomát szereztem a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Ugyanitt doktoráltam 1969 tavaszán névtudományi témájú disszertációmmal. (Címe: A Bikal-árok völgyének földrajzi nevei.)
1963–1995 között adjunktusként, majd docensként dolgoztam a tanárképzésben. Valószínűen ezrekre tehető a tanítványaim száma. A Magyar Nyelvi Tanszék tematikája szerint tanítottam hangtant, szóalaktant, mondattant, dialektológiát és névtant. Fő kutatási területem volt a névtan, ezen belül a földrajzi nevek (vagy helynevek) keletkezése, változása. Leg alább 20 évet fordítottam a Baranya megyei helynevek gyűjtésére, elemzésére és publikálására. 1982-ben a Baranya Megyei Levéltár kiadásában jelent meg két kötetben a Baranya megye földrajzi nevei [BMFN] I.,II. című névmonográfia. 1973-ban megszerveztem az egész megyére kiterjedő gyűjtést, majd irányítottam az ellenőrző és közzétevő kollégák munkáját. Az élőnyelvi nevek mellé felvettük a rendkívül értékes levéltári források helyneveit is. A szaktudomány képviselői igen elismerőleg nyilatkoztak a BMFN színvonaláról. Hoffmann István professzor szerint a megyei kötetek sorában a baranyai helynevek gyűjteménye a legkiválóbb. Természetesen én vállaltam a mocsoládi és a hegyháti helynevek legnagyobb részének közzétételét. A BMFN létrehozásában végzett munkám elismeréseként az MTA és a Magyar Nyelvtudományi Társaság ajánlásával 1983-ban megkaptam a Csűry Bálint-emlékérmet. A helynevek iránti érdeklődésemet egyébként az keltette fel, hogy nagyszüleim és szüleim sokat meséltek nekem gyermekkoromban a mocsoládi dűlőnevekhez kapcsolódó történetekről. Első kis néprajzi dolgozataimat a Szent-kút és a Pusztaszentegyház dűlőnevek legendájáról írtam, és ezt a tanárom kiválóra minősítette 1953-ban. Korán felfogtam, hogy a dűlőneveken kívül érdemes még gyűjteni a hagyományos paraszti gazdálkodás, a kismesterségek szókincsét, az érdekesebb tájszavakat. Az én gyermekkoromban még éltek a ma már kiveszőben levő népszokások (subrikálás, kottyozás, betlehemezés stb.) Ezekről is készítettem feljegyzéseket, magnófelvételeket. A szövegek – nagy örömömre – az AKHA I. kötetében eljutottak el mocsoládi olvasóimhoz.
Több évi kutatómunkával összegyűjtöttem Kulcsár József (1858-1902) mocsoládi költő-tanító életrajzi adatait, verseit, novelláit, publicisztikai írásait. A gyűjteményes kötet a tervezett falumonográfia első köteteként jelent meg Alsómocsoládon a költő halálának 90 évfordulóján, 1992-ben Bolygó csillag, futó csillag…címen. Kiadását a helyi önkormányzat jelentős támogatása tette lehetővé.
1964-ben megnősültem. Feleségemmel, Szabó Magdolnával 1969-ig éltem együtt. Házasságunk nem sikerült, ezért 1969-ben elváltunk. Házasságunkból 1966-ban született Ágnes nevű leányunk. Ő a pécsi Koch Valéria Iskolaközpont történelem-német szakos tanára. Férje Amrein István közlekedési mérnök. Gyermekeik (unokáim):András és Dániel.
1971-ben másodszor nősültem. Feleségem, Harcos Veronika magyar-német szakos tanárként dolgozott nyugdíjazásáig (2006-ig) a PTE I. Sz. Gyakorló Általános Iskolájában. Házasságunkból két fiúgyermek született: András 1973-ban, Balázs1977-ben. András a fotográfiának szinte minden részterületével (ipari fotó, reklámfotó, arcképek készítése) foglalkozik. Munkásságának elismeréseként nagyon fiatalon (21 évesen) kapta meg az egykori Művészeti Alaptól fotóművész címét. Évek óta sikeres szakoktató. András felsége: dr. Pintye Enikő jogász. Enikő és András kislánya, Laura 2011-ben született. Ő a szülők és nagyszülők büszkesége, szeme fénye. – Balázs a PTE Közgazdasági Karán szerzett diplomát. Tanulmányai során többször járt ösztöndíjjal külföldön. Német és angol nyelvből tett felsőfokú vizsgát..
Az 1980-as években Kertvárosban volt a lakásunk, majd 1994 nyarán beköltöztünk apósom-anyósom átalakított, bővített házába, a Brassó utcába. A kertes ház a mi számunkra a csend, a béke és boldogság szigete volt. Nagyon szerettünk itt élni!
Szinte a megalapításától kezdve tagja vagyok az Alsómocsoládiak Baráti Körének. Nagy örömmel tértem haza egykori pajtásaim, barátaim, ismerőseim közé. Ezt ahazatalálást tartom én – többek között – a rendszerváltozás legnagyobb eredményének! Sokféle módon igyekeztem segítséget adni a kulturális programok szervezéséhez. Nem csak az ötletadás szintjén, hanem tevőlegesen is. Tervezetet készítettem a falumonográfia munkálataihoz. Kezdeményezésemre szakemberek felkérésével megindultak a kutatások, és Füzes Miklós szerkesztésében elkészült a falutörténeti monográfia 2. kötete. –1992-ben tudományos emlékülés keretében méltattuk Kulcsár József helytörténet-kutatói és szépirodalmi munkásságát. Rendezvényünket és a megjelent Kulcsár-kötetet a Baranya Megyei Közgyűlés Kuratóriuma 1993-ban nívódíjjal jutalmazta. Nagy megtiszteltetésnek tekintem, hogy községünk elöljárói 1993-ban kitüntettek az Alsómocsoládért emlékéremmel. 2005-ben Zala Megye Önkormányzata a Magyar Nyelvtudományi Társaság ajánlása alapján számomra Pais Dezső-díjat adományozott. Pécs Város Önkormányzatától 2013-ban megkaptam a Pécs Város Közművelődési Díja kitüntetést.
Kényszerű nyugdíjazásom után lektori munkákat vállaltam az Alexandra Kiadónál. Ez a kiadó jelentettem meg a Pécs földrajzi neveinek eredete és Az ördög szántotta hegycímű könyveimet. Dallos Nándorral együtt írtam a Hosszúhetényi Szótár című könyvet. Önálló munkáim között különösen nagy értéket képvisel az Alsómocsoládi tájszótár, amely az új tájszótárírás követelményei szerint íródott. Az itt említett munkáimról a szakemberek (Sebestyén Árpád, Szabó József) elismerően nyilatkoztak a különböző nyelvészeti folyóiratokban.
Csak 30 évi kutatómunka előzte meg a Pécs utcanevei (1554–2004) című munkám megírását. Ebben szerepel a város valamennyi élő utcaneve a 2006.(2011. évi állapot szerint), és az élő nevekhez kapcsoltam a történeti (levéltári) forrásokból származó névadatokat is.
Legeslegújabb könyvem (Hosszúhetény nyelvi kincseiről) ünnepi bemutatására 2014. december 2-án kerül sor Hosszúhetényben.
Életemben hatalmas törést jelent feleségem, Harcos Veronika váratlan elvesztése. Valószínű, hogy a tudományos munkásságom itt a végéhez ért. Szerencsémre gyermekeim, unokáim, barátaim szépen felkarolnak. Nehéz helyzetemben sokan jöttek a segítségemre, anélkül, hogy ezt kértem volna. Egy pillanatig sem kételkedek már az emberi jóságban!
Mit jelentett (jelent) nekem Mocsolád?
□ A feledhetetlenül szép gyermek- és ifjúkorom kedves színhelyét: a családi házunkat, az otthont. Ha a Mocsolád nevet hallom vagy mondom, azonnal felvillan szüleim, húgom, nagyszüleim arca, de felidéződnek a rokonok, szomszédok, pajtásaim is…
□ Ha kisiskolára akarok emlékezni, akkor a mocsoládi kisiskola olajszagos osztályterme jelenik meg gondolataimban Szegedi János tanító úrral, Terike nénivel, Nagy Katitanító nénivel, Horváth Béla bácsival meg Küszter János tanár úrral. Mindannyian nagy felelősséggel, hozzáértéssel, szeretettel foglakoztak velem és sok társammal.
□ Szelídségre, jóságra, emberi tisztességre, vallásos érzületre nevelt bennünket ékesszólásával és cselekedeteivel Gábor Károly plébános úr. Magvas, szárnyaló prédikációin napokig meditálhatott gyermek és felnőtt egyaránt.
□ Komoly szórakozásaink: önfeledt játékok, focimeccsek, tánciskola, bálok, baráti összejövetelek…. mind-mind elősegítették, hogy a volt kis falusi vadócokkal együtt lassacskán szelídültem, szocializálódtam; s bizonyára már akkor megjelentek azok a jó/rossz tulajdonságaim is, amelyek máig jellemzőek reám.
□ Hajlamosak vagyunk a „messze ringó gyermekkorunk világát” csak szépnek, felhőtlennek látni/láttatni. Pedig volt ám azért részünk a megpróbáltatásokban is. Néha nehezünkre esett bekapcsolódnunk a kemény, verítékes mezei munkákba éppúgy, mint a ház körüli teendőkbe. Tíz évesen helyettesítője voltam a nagybeteg Édesanyámnak, aki ágyban fekvő állapotában magyarázgatta, hogyan kell kenyeret dagasztanom, majd feltenni a sparheltre a levesnek szánt borsót (nem babot!). Tudtam mosni, vasalni; értettem a rántás készítéséhez; és a takarítást is megtanultam nagyon fiatalon. Alig hiszem el, hogy ezeket a munkákat tíz évesen képes voltam meg csinálni. Ja, a szükség nagy úr! Mivel szüleim korán munkára fogtak, egy kicsit komolyabb is voltam kortársaimnál. Reám biztosan érvényes volt a mondás: A munka nemesít!
□ Az atlétika (főleg a magas- és távolugrás) iránti vonzódásom Mocsoládon kezdődött. Futni is nagyon szerettem. A tanítási órák szünetében magasugróversenyeket rendeztünk. Pajtásaim alig jutottak el az 1 méterig. Én 8. osztályosként már 165 centit „tudtam” magasugrásban. Sportbéli érdeklődésem kezdetéről szól A Libagyeptől a Magaslatokig (Mese a „honnan-hová?” rejtélyeiről) című versem.
□ Mindig büszke voltam anyanyelvjárásomra: a mocsoládi népnyelvre. Szülőfalum gondolatkincse fogalomvilága máig meghatározza műveltségemet, annak integráns része. Ha bizonyos, a köznyelvben nem ismert fogalomra keresem a szerintem legmegfelelőbb szót, akkor rendszerint mocsoládi tájszó bukkan fel az emlékezetemben. Ilyenkor hozzáteszem: „Nálunk, Mocsoládon ezt így mondják”. Például a korhadó fára legjobban ez a tájszavunk „illik”: rehűtt fa; el van rehülve. Familiáris körben akaratlanul is ö-ző formában ejtem az ë-vel is mondható szavakat: köll, gyerök. mëgyök stb.
□ Zenei anyanyelvem egyik rétegét jelentik a mocsoládi népdalok és a folklorizálódott műdalok. A zenélés iránti fogékonyságomat mocsoládi őseimtől örököltem. Bali Márianagyanyám szépen tudott citerázni; dédapám, Bali Vince maga készítette a furulyáit borzafábu (’bodzafából’), Édesanyán nagyon tisztán, csengő hangon énekelt. Jó zenei hallásom, kézügyességem sokat segített abban, hogy Pécsett, a Tanítóképzőben gyorsan haladtam a zongoratanulásban.
□ Tájképi vonatkozásban nekem Mocsolád: a Hegyhát legszebb faluja. A község és közvetlen környékének látványelemei: a halastavakban tükröződő kék ég; a völgyek ölében meghúzódó kis házak; templom a falu közepén; a Kálvária-domb a stációkkal; a felújított Kastély, körülötte gyönyörű park évszázados fákkal; róna jellegű mezők Mágocs irányában; ; szőlőhegyek, gyümölcsösök; gombászásra hívogató ősi erdőségek; girbegurba vonalú mezei gyalogutak; dűlőutak, horhosok; hűs vizet adó mezei források; faluvégi kőkeresztek, őseink nyughelye a faluvégi temetőben…És ezeknek a határrészeknek, épített objektumoknak a helyét, nevét is tudom. Tudom, hogy hol van aBaláta, Bakhát, Nyillas, Öregosztás, Pusztaszentegyház, Badacsony, Panni-högy, Rovaszlik, Farkasveröm, Olasz-berök, Lábos-híd, Pap-köröszt stb. A Nyillasba mentünk kaszálni, a Balátában volt szőleje Bali Vince öregapámnak, a Pap-körösztnél történtek a búzaszentelések, a Bakhátba jártunk kapálni nagyanyámmal, édesanyámmal.
□ Összességében Mocsolád a múltra vonatkozó emlékeimnek és az emlékezésemnek máig a fixpontja, ahová gyakran térek vissza gondolatban. Idősödvén még inkább fontos számomra a szülőfalumhoz való erős kötődésem kinyilvánítása.
□ Örömmel konstatálom a falu szakadatlan fejlődését. Igyekszem a gyermekkori emlékeim mellé odatenni a falukép legújabb részleteit is, mert belátom, hogy a múlt és jelen összekapcsolása, az előretekintés adhat csak erőt a további küzdelmeinkhez.
***
Mindig szívesen megyek vissza Mocsoládra, ha hívnak. Mivel otthonunk – sajnos – már nincsen szülőfalumban, úgy tekintem, hogy itt csak vendég lehetek. Mégis vallom: amíg lesznek ismerősök, barátok – akik jó szívvel gondolnak vissza a Pesti családra – addig még mondhatom: hazamegyek Mocsoládra…
Dr. Pesti János
