Új szakasz, új intézkedések - Életbe lépett a járványügyi készültség

Feltöltve: 2020-06-22

Június 18-án megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés, a járvány első szakasza lecsengőben van, fokozatosan csökken az új fertőzöttek és az aktív fertőzöttek száma is. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van. Továbbra is fontos, hogy figyeljünk egymásra, a kézmosásra, és ha valaki a koronavírus-fertőzés tüneteit észleli magán, akkor hívja háziorvosát.

  • A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt. Az élelmiszerüzletek, patikák, drogériák a megszokott rendben fogadhatják a vásárlókat.
  • A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál vagy kendő is. 6 év alatti gyermeknek nem kell szájmaszkot viselni!
  • A vendéglátó üzlet benti részeiben – ahol a vendégek is tartózkodnak – a dolgozóknak maszkban, vagy maszkot helyettesítő eszközben kell lenniük.
  • Az üzletek, vendéglátóhelyek, szálláshelyek, mozik, színházak, uszodák, fürdők stb. korlátozás nélkül nyitva lehetnek.
  • Az ingyenes parkolást július 1-ig biztosítja a kormány valamennyi településen.
  • 500 fő feletti zenés, táncos rendezvény továbbra sem tartható.
  • Újraindultak az egészségügyi ellátások.
  • Már látogathatóak azok a szociális intézményekben (pl. idősotthonokban) élők, akik nincsenek elkülönítve koronavírus-fertőzés miatt.
  • A kórházakban sincs már érvényben a látogatási tilalom, az csak a koronavírus-fertőzéssel érintett osztályokon marad életben.
  • A járványügyi készültség alatt is működik az Operatív Törzs, és szükség esetén járványügyi bevetési egységet rendel ki oda, ahol a fertőzés felüti fejét.
  • A bármely országból Magyarországra hazatérő magyar állampolgárok immár hatósági házi karantén elrendelése nélkül beutazhatnak. Ha valaki külföldre utazik, akkor javasoljuk, hogy tájékozódjon a konzuliszolgalat.kormany.hu honlapon a célországban aktuális járványügyi helyzetről és utazási korlátozásokról.
  • Megszűnt az egészségügyi dolgozók, a rendvédelmi dolgozók, a katonák, a kormánytisztviselők utazási tilalma.

 

Borítókép forrása: https://pixabay.com/hu/illustrations/covid-19-v%C3%ADrus-koronav%C3%ADrus-j%C3%A1rv%C3%A1ny-4960254/



Legfrissebb híreink