Éneklő Alsómocsolád

Feltöltve: 2021-01-11

A zene szebbé, könnyebbé teszi a mindennapokat, örömmel tölti el a lelkünket. Kevés olyan felemelő tevékenység van, mint a közös éneklés – összehozza a közösséget, örömöt jelent az éneklőnek és a hallgatónak is.
 
Dr. Pesti János nyelvész tanár, akinek a neve ismerősen cseng Alsómocsoládon, hiszen falunk szülötte, idén februárban tölti be 83. életévét, de fáradhatatlanul igyekszik tenni szülőfalujáért.
 
A tanár úr azzal keresett meg bennünket, hogy a támogatásával indítsunk el Alsómocsoládon egy kamarakórust, elevenítsük fel Alsómocsolád, illetve az Észak-Hegyhát dalait, színesítsük közösségi programjainkat, ünnepeinket a közös énekléssel.
 
Javaslata nyitott fülekre talált, hiszen mi is terveztük egy Dalárda elindítását, illetve szeretnénk olyan közösségi alkalmakat szervezni, ahol a régi fonók mintájára együtt lehetünk, közösen kézműveskedhetünk, főzhetünk, miközben énekelünk, zenélünk.
 
Szeretnénk felmérni, hogy az Alsómocsoládiak körében lenne-e érdeklődés a közös éneklésre.
 
Ezért kérjük, aki szívesen részt venne akár egy Dalárdában, akár egy kamarakórusban, az 2021. január 19-ig jelentkezzen Zagyva Gabriellánál a +36-70/775-8418-as telefonszámon, a kozossegertvallalkozo@gmail.com e-mail címen vagy Messengeren.
 
Bízunk abban, hogy a vírushelyzet hamarosan alábbhagy és újra nyílnak a találkozási lehetőségek, így lehetőségünk lesz egy személyes találkozót is tartani a közeljövőben, amikor megbeszélhetjük a részteleteket.
 
„Ne tartsunk az énekléstől; ne féljünk attól, hogy hamis hangot ütünk meg, hanem csak énekeljünk szívből. Ha így teszünk, egyetlen hang sem tűnik majd falsnak.” Ann Leary
 
 
Borítókép forrása: https://pixabay.com/hu/vectors/vissza%C3%A9l%C3%A9s-h%C3%A1tt%C3%A9r-monokr%C3%B3m-%C3%A9n-bit-2024896/


Legfrissebb híreink