Új közösségfejlesztő Alsómocsoládon

Feltöltve: 2021-01-11

Kedves Alsómocsoládiak!
 
Bár csak 2018. májusában költöztem Alsómocsoládra, nagyon örülök annak, hogy most már közösségfejlesztőként is segíthetem a települést.
 
Egy közösség fejlesztése nem túl látványos és cseppet sem gyors folyamat. Nehezen mérhető a munka hatékonysága és a haszna. Számomra mégis fontos, hiszen én is itt élek, ebben a közösségben. Amit pedig tenni szeretnék, azt talán jól példázza Eleazar Buffon, egy francia gazda története:
 
"Eleazar Buffon 1910-ben – amikor az 50-es éveiben járt – elveszítette szeretett feleségét és egyetlen fiát. Az életét értelmetlennek és kilátástalannak érezte. Szerettei mellett a hitét is elvesztette abban, hogy várhat még bármit is az élettől. Annyira úgy érezte, hogy tönkre ment benne a lelke, hogy fogta, és eladta a kis birtokát, ahol gazdálkodott. Azt mondta „Képtelen vagyok ott élni, ahol minden, a ház, a bútorok, a szobák, a táj, a kert és minden, a feleségemre és a fiamra emlékeztet. Nem tudok itt élni.” Fogta a pénzt, és elköltözött Franciaországnak egy naptűzötte-perzselte vidékére.
 
Eleazar Buffon megvette a földet, de nagyon kétségbe volt esve, amikor eljött az első nyár, ő pedig ott állt a nap égette, kopár vidéken, a háza előtt. Körbenézett, és azt mondta: „Nem igaz! Nincs itt egy fa, aminek az árnyéka alatt valahogy lehetne egy picit élni?”
És Eleazar Buffon, 1910-ben elültetett egy fát. Majd még egyet…
 
1910 és 1947 között 100.000 fát ültetett.
 
Már a II. Világháború előtt elkezdett megváltozni az egész környék. A mikroklíma átalakult, új növények sarjadtak, társulások jöttek létre, állatokkal telt meg a vidék. Már lehetett ott élni. Az emberek kezdtek oda, a néptelen falvakba költözni, és azt mondták „Ez érthetetlen. Ez zseniális vidék és régió. Miért nem élnek itt többen?”
 
Amikor ’47-ben Eleazar Buffon idős bácsiként meghalt, tulajdonképpen nem a saját életét változtatta meg, az egész környék élete megváltozott. Amíg meg nem halt a felesége és a fia, az volt neki fontos, hogy „Mit várok az élettől?”. Meghalt a fia és a felesége, egyszer csak azt mondta „Tulajdonképpen én azt hiszem, már semmit nem várok az élettől. De az élet még várhat tőlem valamit.”
(Részlet Pál Feri atya 2017.09.19-i előadásából)
 
Eleazar Buffon nem akart közösséget fejleszteni, mégis azt tette. Belekezdett valamibe, ami számára fontos volt, ami őt örömmel töltötte el és amivel nem ártott másoknak. Az, hogy a munkája során élet – és vele egy közösség is – sarjadt egy kietlen tájon, már „csak” a következmény volt.
 
Így vagyok ezzel én is. Olyan dolgokkal szeretnék foglalkozni, amik számomra fontosak, amik örömöt adnak, amikben jó vagyok és amikkel nem ártok másoknak. Az eddigi közösségi tervezési folyamatok, beszélgetések során számtalan nagyon jó ötlet merült fel, mely az itt élők életét teheti jobbá, javíthatja az egészségi állapotunkat, a biztonságunkat, a környezetünk minőségét, az emberi kapcsolatainkat.
 
Az én célom az, hogy ezek az ötletek meg is valósuljanak, eredményeikből pedig mindenki részesülhessen. Ezért fogok dolgozni és ehhez kérem mindenki segítségét.
 
Csányi Vilmos, neves etológus úgy tartja, hogy egy valódi, élő közösség létrejöttének három feltétele van:
- Az első, hogy legyen valamilyen közös identitásuk, történelmük, ideológiájuk, legyenek közös alapértékeik.
- A második, hogy legyenek közös akciók, programok – alkossanak, csináljanak együtt, közösen dolgokat.
- A harmadik, hogy a döntéseket közösen hozzák meg, hogy mindenki úgy érezze, hogy van beleszólása a közösség életébe, szabályaiba.
 
Ha ez a három feltétel teljesül, akkor alakulhat ki a hűség a közösség iránt, akkor fogja az egyén a saját érdekeit a közösség érdekei mögé sorolni. Ez nem azt jelenti, hogy lemond a saját érdekeiről, hanem azt, hogy meg tudja találni a hosszabb távú, közösségi érdekekben a saját, egyéni boldogulásának az útját is.
 
Köszönöm mindenkinek, hogy befogadtak, befogadtatok a faluba, a közösségbe. Köszönöm a bizalmat és a sok-sok segítséget, amit kaptam és amit igyekszem megszolgálni és viszonozni.
 
A Hírlevél hasábjain és a Facebook-on rendszeresen fogok híreket, felhívásokat megjelentetni, keresni fogom a kapcsolódási lehetőségeket, szeretném meghallgatni mindenki véleményét, javaslatát, munkaidőben személyesen a Faluházban, a +36-70/775-8418-as telefonszámon, kozossegertvallalkozo@gmail.com e-mail címen vagy messengeren.
 
Zagyva Gabriella
 
 
Borítókép forrása: https://pixabay.com/hu/vectors/csoport-k%C3%B6r-k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gi-kezek-157841/


Legfrissebb híreink