Életbe léptek a szigorított védelmi intézkedések

Feltöltve: 2021-03-08

A kormány döntése értelmében március 08-án, hétfőn életbe léptek a március 22-ig tartó szigorított védelmi intézkedések, amelyeket a koronavírus-járvány harmadik hullámában a fertőzésszámok csökkentése érdekében hozott meg a kabinet. 
 
A maszkviselés a lakott területen belül valamennyi utcán, nyilvános helyen, közterületen kötelező! Mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot viselni oly módon, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje! Ez alól kivétel a hat év alatti gyermek, valamint az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személy.
 
Közterületen, illetve nyilvános helyen mindenki köteles más embertől – a közös háztartásban élők kivételével – lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolságot tartani!
 
Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad este 8 óra és reggel 5 óra között. Ez alól csak az igazolt munkavégzéssel lehet mentesülni.
 
Az egyéni szabadidős sporttevékenység külterületen, valamint a települések belterületén egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méteres távolságot kell tartani. Az egyéni szabadidős sporttevékenység során nem kell a maszkot viselni.
 
A parkok, arborétumok és erdők nyitva maradnak.
 
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az üzleteket be kell zárni.
Kivételt jelentenek ez alól:
  • az élelmiszerüzletek;
  • az illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító üzletek;
  • a járművet, gépet, alkatrészt, építőanyagot és eszközöket árusító üzletek;
  • az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek;
  • a mezőgazdasági, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletek;
  • a kertészeti árudák és faiskolák;
  • a piacok, helyi termelői piacok;
  • a gyógyszertárak, állatgyógyszertárak, gyógyászati segédeszközt, optikai és látszerészeti eszközöket forgalmazó üzletek;
  • a benzinkutak;
  • a nemzeti dohányboltok;
  • az újságosok.
A vendéglátó üzletben való tartózkodás az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében, az ehhez szükséges időtartamig megengedett.
 
Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a közlekedési és szállítási, magánegészségügyi, szociális, pénzügyi, postai, csomagküldő és házhozszállítási, temetkezési, állategészségügyi, közétkeztetési, ügyvédi, biztonsági, mosási és tisztítási és járműszerviz-szolgáltatásokat.
 
Tilos a játékkaszinók és kártyatermek használata.
 
Megengedettek az igazolt sportolók edzései, de a meccsek kizárólag zárt kapuk mögött lehetségesek. A versenyszerűen sportolók számára a jégpályák, uszodák, edző- és fitnesztermek edzésen való részvétel céljából látogathatók.
 
Az óvodák és az általános iskolák április 7-ig, a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki. Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be. A középiskolákban és a felsőoktatásban továbbra is marad a digitális oktatás.
 
A munkavégzés lehetséges, de ahol lehet, otthoni munkavégzést javasolnak. Az államigazgatásban otthoni munkavégzés rendelhető el, kivéve a védekezésben közreműködők esetében.
 
Szigorítják továbbá a határátlépést, de a tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzák.
 
A bértámogatást és az adókedvezményeket kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.
 

Borítókép forrása: https://pixabay.com/hu/illustrations/v%C3%ADrus-koronav%C3%ADrus-4915859/



Legfrissebb híreink