Idősgondozásban dolgozók rekreációs tábora

Pályázat

Idősgondozásban dolgozók részére szervezett rekreációs táborban való részvételre

Az “Őszi Fény” Alapítvány 2006-ban alakult az alsómocsoládi Őszi Fény Idősek Otthonában élő nyugdíjasok hozzátartozóinak kezdeményezésére. A szervezet elsősorban a bentlakók testi, lelki, szellemi és kulturális igényeinek kielégítésére, valamint az idősek otthonának fejlesztésére jött létre.

Az Alapítvány tevékenységének célcsoportját az időskorúak képezik, azonban az ő jóllétük elengedhetetlen a velük foglalkozók, őket ellátó és gondozó dolgozók jólléte nélkül. Ezért jelen pályázattal az idősgondozásban dolgozók rekreációjához szeretnénk hozzájárulni.

Ezzel a gesztussal szeretnénk megbecsülésünket kifejezni és elismerni azt az erőn felüli munkát, melyet a pandémiás időszakban időseinkért, szeretteinkért végeznek.

Ezért az "Őszi Fény Alapítvány pályázatot ír ki azoknak az idősgondozásban dolgozóknak, akik úgy érzik, hogy testi, lelki, mentális egészségüknek jót tenne egy 3 napos kikapcsolódás, feltöltődés a festői szépségű Baranya megyei kis faluban, Alsómocsoládon.

 

Idősgondozásban dolgozók rekreációs tábora

A tábor ideje: 2021. június 16-18.

Pályázati kiírás

Részvételi feltételek

A pályázaton bárki indulhat, aki idősotthonban dolgozik, bármilyen munkakörben és igazolni tudja Covid védettségét

A pályázaton való indulás feltétele az online, vagy papír alapú pályázati űrlap kitöltése és beküldése 2021. május 25-ig, valamint a regisztrációs díj átutalása.

A pályázatot online, vagy papír alapon is be lehet nyújtani.

A 3 napos programot most jelképes regisztrációs díjért kínáljuk!

A regisztrációs díj 12.000 Ft, mely összeget az Alapítvány visszatéríti azoknak, akik nem kerülnek be a nyertes pályázók közé.

A 12.000 Ft regisztrációs díjat az "Őszi Fény" Alapítvány 71800123-11120690 számú bankszámlájára kérjük átutalni a pályázat beadási határidejéig a "Rekreációs tábor - NÉV" közlemény megjelölésével.

A támogatás tartalmazza a szállás költségeit 2 éjszakára az Alsómocsoládi Vendégházban, 4 ágyas szobákban, étkezést szerda ebédtől péntek ebédig, valamint a programok költségeit. Az utazást a pályázónak egyénileg, saját költségén kell megoldania.

A pályázatban kérjük megadni

  • a pályázó nevét és elérhetőségeit
  • a munkahelye nevét, az intézmény vagy szervezet rövid bemutatását,
  • a pályázó munkakörét, feladatait és egyéni motivációit
  • hogyan élte meg a Covid időszakot eddig
  • hogyan hasznosítaná a megszerzett tudást egyéni és intézményi szinten, mit gondol, mit adna a részvétel hozzá a saját életéhez.

A benyújtott pályázatok közül a bíráló bizottság 30 nyertes pályázót választ ki, akik részt vehetnek a támogatott táborban.

Online pályázati űrlap >>>

A papír alapú űrlap a Pályázati kiírás 3.sz. mellékletét képezi.

Postázási cím:

"Őszi Fény" Alapítvány

7345 Alsómocsolád, Rákóczi u. 21.

A borítékra kérjük írják rá: "Rekreációs tábor pályázat"

 

Határidők:

2021. május 25. Pályázat benyújtása, postára adása és a regisztrációs díj befizetése

2021.június 1. Bíráló bizottság döntése

2021. június 2. Nyertes pályázók kiértesítése

2021. június 4. A részvételi szándék visszaigazolása, a védettségi igazolás bemutatása

2021. június 14. Nem nyertes pályázók részére a regisztrációs díj visszafizetése

2021. június 16- 18. Tábor megvalósítása

 

Bővebb információ a pályázattal kapcsolatban:

Zagyva Gabriella koordinátor, +36-70/7758418, zagyva.gabriella@alsomocsolad.hu

 

A tábor tervezett programja

2021. június 16. szerda

12.00-13.00: Érkezés

13.00-14.00: Ebéd

14.00-16.00: Egymásra hangolódás praktikákkal fűszerezve - Balogh Anikó- ismerkedős és jégtörő játékok, homloklebeny gyakorlat, keringést serkentő torna, légzőtorna

16.00-18.00: Őszi Fény Idősek Otthona jó gyakorlatainak helyszíni megismerése - Pitzné Keller Anita intézményvezető

18.00-19.00: Vacsora

19.00 órától: Faluséta - Dicső László polgármester

2021. június 17. csütörtök

07.30 - 8.30: Fakultatív reggeli gyakorlatok

08.30-9.30: Reggeli

09.30-13.00: Csoportfoglalkozások:

  • 1.csoport: A lélek hídja, Közösségi rekreáció I. -  Panyi Ágnes
  • 2.csoport: Turisztikai attrakciók, meditációs technikák elsajátítása - Hőss Klára, Kiss-Cseh Gabriella

13.00-14.00: Ebéd, kvízjáték nyereménnyel

14.00-17.30: Csoportfoglalkozások:

  • 1.csoport: turisztikai attrakciók, meditációs technikák elsajátítása - Hőss Klára, Kiss-Cseh Gabriella
  • 2.csoport: A lélek hídja, Közösségi rekreáció II. - Panyi Ágnes

17.30-18.30: Tóparti élmények - kenuzás, pletnázás - Kiss-Cseh Gabriella

A kvízjáték nyertese 17.30-18.30 között masszázst vehet igénybe

18.30-21.00: Kemencés vacsora, tóparti beszélgetés - Hőss Klára

2021. június 18. péntek

07.30 - 8.30: Fakultatív reggeli gyakorlatok

08.30-09.30: Reggeli

09.30-12.30: Közösségi rekreáció II. - Panyi Ágnes

12.30-13.30: Ebéd

13.30 órától: Hazautazás

 

Dokumentumok:

Letölthető pályázati kiírás

Letölthető pályázati űrlap (word)

Letölthető plakát

Online kitölthető pályázati űrlap