Lépés-Váltás az Észak-Hegyháti Mikrotérségben

EFOP-1.5.3.-16-2017-00070

 

Lépés-Váltás az Észak Hegyháti Mikrotérségben program jövőképe az élhető és fejlődő Észak-Hegyhát, mely magában foglalja azt itt élők életesélyeinek és életminőségének javítását, az ehhez szükséges kompetenciák szintjének emelését, a jelenlévő szociális hátrányok leküzdését, a települések népességmegtartó képességének javítását, a szektorközi együttműködések erősítését,- bővítését, a  humán közszolgáltatások színvonalának javítását, az atipikus foglalkoztatás és képzés,  a közösség,- és egészségszervezés, valamint tanácsadás eszközrendszerének térségi igényekre való kidolgozását, működtetését,  társadalmasítását.

A program célja a mikrotérség társadalmi tervezés módszertanával létrehozott, konszenzuson alapuló humán fejlesztési stratégiájának megvalósítása, a települési és térségi  identitás erősítése, az erőforrások aktivizálása és fejlesztése, az  állampolgári aktivitás növelése és partneri együttműködések generálása volt.

Lépés-Váltás az Észak Hegyháti Mikrotérségben program megvalósítása 2018. március 01-én indult és 2021. május 28-án zárult le. A projektidőszak 39 hónapjában többek között megvalósításra került 11 képzés, 22 különböző típusú rendezvénycsoport mintegy 360 eseménye, lehetőség nyílt 4 különböző tanácsadási szolgáltatás igénybevételére, megújult 6 közösségi színtér, elkészült 7 darab tanulmány.

A projekt bemutatása

Konzorciumi partnereink

Együttműködő partnereink

Tevékenységeink

Építés beruházás

Eszközbeszerzés

Képzések

Rendezvények

Tanácsadás

Tanulmányok

Adatbázisok

Észak-Hegyháti Értéktár

Dokumentumok

Támogatási szerződés

Galéria

Rendezvények

Képzések